Mikor a földszagú eső
ott hintázik minden ágon,
akkor jön el értem Ő.
A különös álom.
Végigsuhan a kerten.
Szellője: szelíd
fuvallat.
Megcibálja a fák lombját,
s a tó mélyébe belehallgat.
Csakhogy elunja azt is.
S nesztelenül száguld tova.
Hízelgő rózsákon át,
kényes szirmokat borzolva.
A kapu deszkái közti résen
egy mély sóhajjal
átoson.
Öreg nyirkos padló szuszog,
s elidőz egy lábnyomon.
Majd felszédül a
csigalépcsőn,
besiklik a
kulcslyukon.
Elmosolyodik váratlanul
a sarokban alvó pókokon.
Végül elpihen ágyamon,
s fülembe súgja kedvesen:
hogy hajnalra tudjam
biztosan
Te vagy az Egyetlenem.
