Úgy belenőttél a bőrömbe,
mint valami szúrós szederinda,
ahogy öleli az ágat.
Fojtóbb szorítást egész biztosan
nem találhat.
Ha körülnézek a kertben,
már mindenhol ott vagy.
A kapu rettentő
rozoga.
Ki-be csattog rajta a szél.
A huzat is csak viháncol,
miközben vacog a tél.
A madarak már réges-rég
nem járnak erre.
A vászoninged szélét cibálom.
A hajszálrepedések elborítják
az egész szikkadt talajt.
Nincs eső
és a szél sem kavar
se port se szemetet.
Fura, így van jól.
A kert haldoklik.
A fák már bennem nőnek
s hajolnak boldogan a
füvek.
Te fakasztod az új életet.
