Ugyanúgy

Néha a boldogság úgy csöppen belém

mint az éppen megcsorduló jégcsap.

Elég egy télvégi lomha nap,

mikor  a kutyák széjjelnyargalják a rétet.

S hiába nedvesíti szememet a hideg.

A nap ma is ugyanúgy felmelegíti az arcomat mint régen.

Kút

Végül minden hullám partot ér bennem.
S ha a vízbe nézek,
az arcom még mindig fiatal.
Belegyűröm egy titkos zsebbe
a veled kapcsolatos összes emlékemet.
Mintha nem tudnám, 
hogy majd mégis ott billeg
egy fűszál végén és kacéran integet.
Az elsimított ráncok újra felugranak
és a gyomrom ingoványos talajába
végleg belerajzolják a jelet.
Az ösztöneim legősibb kútjából
így küldik majd  megérzésemet.
De nem félek.
Önnön megrablásom lesz
maga a boldogság és a kárhozat.
És  kutamból  felhúzom
végső erőmmel   megbocsájtásodat.

Légüres tér

A közös időnk úgy szállt ki az ablakon

mint valami felesleges illat.

Azóta fullasztó a levegő a szobában.

S a szavak, amiket csak úgy magukra hagytál,

most itt kóborolnak céltalanul közted és köztem.

Sehogy sem találják a helyüket. 

Türelem

Sokkal óvatosabban kellene vinnem

azt  a poharat.

Félek, hogy a türelmetlenségem miatt

kilötykölődik az egész életem.