A tó

1. rész

Már messziről hallatszott a kerekek zörgése a kavicsos úton.  S ahogy közeledett a zaj, úgy húzódott Ilka egyre hátrébb az ablakból. A spaletta takarásából figyelt, és látta őt kiszállni a kocsiból. Tudta, hogy miatta jött.  Már harmadik alkalommal. Izmai megfeszültek, a gyomra tájékán megint érezte azt a szorító érzést, tekintete elhomályosodott és lelkének minden erejére szükség volt ahhoz, hogy ne tépje fel az ajtót, ne rohanjon le kettesével a lépcsőn és ne omoljon zokogva a karjába.

De egy katolikus neveltetésű úrilány ilyet nem tesz. Bár az is igaz, hogy a legkevésbé ez tartotta vissza őt.  A családi legendárium már így is szégyenként említi, hogy fiatalabbik apai nagynénje Ilona kisasszony egy héttel a kitűzött esküvője előtt megszökött egy huszártiszttel. Azóta nem látták. Ennek már csaknem 17 éve. Ilka ezt egyáltalán nem tartotta szégyenteljesnek, sokkal inkább romantikusan szenvedélyesnek.  Azt, hogy ő is az Ilona nevet kapta – bár ez még a szökés előtt volt- csak erősítette benne azt a láthatatlan lelki köteléket, mely az ismeretlen nagynénjéhez fűzte. Azóta szigorúan Ilkának szólítják, még hivatalos eseményeken is.  Bár magában egyre gyakrabban ízlelgeti a bűnös, titkos szót, amely mégiscsak ő maga. Ilona. Kálnoky Ilona. 

Most is ez az első szó, mely - az elmúlt hónapok eseményei során megtelt jelentéssel - felötlik benne.  19 évének minden tapasztalatával próbál ellenállni a kísértésnek.  Nem. Ezt nem teheti.  Kiszalad az ajtón, le a hátsó lépcsőn, majdnem feldönti a kertészfiút és szalad, szalad egészen addig, míg bírja. A gyomra kavarog, szíve ütemes lüktetését a fülében hallja…

A nyárfák alatt megáll és újra felidézi a elmúlt év minden magával ragadó és fájdalmas pillanatát. Nem. Ennek most kell véget vetni.

Jakabházy András a megye egyik legnagyobb birtokának egyetlen örököse és evvel együtt e legfessebb és legrosszabb hírű férfiú is a környéken. Bár Ilka még azelőtt sem beszélt soha senkivel, aki a pletykákat megerősítette volna, de ő már mielőtt megismerte volna elhatározta, hogy elutasító és rideg lesz vele szemben.

Így történt ez majd egy évvel korábban a megyebálon. Ilka a szüleivel és két unokabátyjával érkezett. Ők voltak megbízva Ilka szemmel tartásával, bár szerencsére nem vették túl komolyan ezt a feladatot. Ilka sugárzóan szép volt. Fiatalságának és titkos vadságának minden bája a szemében csillogott. És ő ennek tökéletesen a tudatában volt. Csak egy dologgal nem számolt. Szépsége és féktelen, ám akkor még szunnyadó szenvedélye olyan erő, melyet sosem lesz képes féken tartani.

Ezen bálon pillantotta meg először Jakabházy Andrást, bár hallani már sokszor hallott róla. Semmi jót - az is igaz. Mikor Ilka belépett a terembe András éppen egy feltűnően csinos hölgynek bókolt, s nem lehetett nem észrevenni, hogy a bálteremben hány lány és nő követi a szemével - ki aggódva, ki reménykedve - a zajló eseményeket. Ilka ezt pillanatok alatt felmérte, s ez csak erősítette azon elhatározását, hogy akár az udvariasság szabályai ellen  is vétve, de elutasító lesz a hírhedt férfival.  

Talán a harmadik keringőn lehetett túl, amikor András váratlanul eléperdült és táncba invitálta. Olyan gyorsan történt minden, hogy nem sikerült nemet mondania. Csak egy tánc, semmi több – gondolta, miközben érezte a férfi ujjait a derekán. A végén udvariasan pukedlizett, majd átszaladt a szomszéd terembe. A világon semmi sem történt, sőt András a túlontúl magabiztos határozottságával még ellenszenvesebb lett számára. Mégis azon kapta magát, hogy  - bár nem néz oda- mégis mindig pontosan tudja, hogy hol van és kivel táncol.

Ezek az események azonban még nem vertek mélyen gyökeret Ilkában, akkor legalábbis még úgy tűnt. Sokkal inkább kezdte hozzászoktatni magát – a szülei által kiszemelt – és egyébként minden szempontból nagyon kellemes Kőszegi Tamáshoz és a vele való házasság gondolatához. Tamást már gyerekkora óta ismerte – igaz évente csak néhány alkalommal találkoztak.  Tamás édesapja a fővárosban töltött be hivatalt és csupán pihenni járt le a család a tőlük egy órányira lévő vadászházukba. Tamás és három húga gyakran átjöttek ezeken a nyarakon és Ilka sokat játszott együtt a három lánnyal. Tamás egy kicsit kilógott  a sorból, inkább a könyvtárban szeretett olvasgatni, valahogy sosem vonzotta a szabadban való önfeledt játék úgy mint a lányokat. Evvel együtt Ilka úgy gondolt rá, mint aki valamilyen szinten mindig is hozzá tartozott. Tamás okos, szelíd tekintetével, mindenkor visszafogott modorával kellően ellensúlyozta Ilka lázadó szárnyalását.  A szülők is arra gondoltak, hogy Ilka Tamás mellett  biztosan megszelídül;  a gyerekszülés, az anyaság,  na meg a társadalmi elvárások  majd lecsillapítják vérmérsékletét.

Ilka tulajdonképpen a házasságot is valamiféle játéknak fogta fel és egyfajta engedelmességnek, mellyel szeretetből tartozik a szüleinek. Szerette Tamást és nem tudhatta, hogy a benne lévő szunnyadó parázs mekkora pusztító lángolással fog felcsapni.

Már bőven virágzott az orgona, amikor egy nap- éppen  pár hónappal a bál után - váratlan látogatók érkeztek a házukhoz. Jakabházy András és édesanyja  átutazóban voltak egy rokonukhoz. Katalin asszonynak, András édesanyjának hirtelen rosszulléte miatt  kénytelenek voltak megszakítani az útjukat, így néhány napig a Kálnoky kastély vendégszeretetét élvezték.

Ilka éppen a kertben  sétált, mikor meglátta a parkon átfutó ismeretlen kocsit és a bejáratnál Andrást, akire tulajdonképpen nem is gondolt a bál óta. Mikor kiderült számára, hogy András és édesanyja néhány napig a kastélyukban fognak tartózkodni, Ilkát  ez inkább gyermeki izgalommal töltötte el, mint valamiféle kacér érzelemmel.
...

folyt. köv.

Fotó: Tóth Szonja