Mikor a kezemhez érsz…
akkor öltöztet át a fény,
amely a szemedből
kiragyog
s az áldott medrekben andalog.
Türelmed lett a végső feloldozás,
meredek sziklafalról ájult zuhanás.
Hisz onnan fentről jöttem
vízmosta utakon,
mint köveket átfonó
zúgó-rejtek-patakok.
És most?
Most ott ülünk a Göncölnek szekerén.
Lábunkat lóbázzuk szüntelen lefelé.
Elszórjuk múltunknak ezernyi csillagát,
s készítünk belőle Szaturnusz-pogácsát.
S aztán egy hatalmas tölgyfára költözünk.
Onnan soha többé le nem jövünk.
Bódultan pihenünk Istennek tenyerén.
Így lépünk által a világnak tengelyén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése