Elmosolyodtál ma már?
Mondtad neki,
hogy szereted?
Hisz megkaptad már
az égből a jeleket.
Csak súgd, ne is…..
inkább maradj némán.
Elnyelő örvényed
fura játékát
űzöd még ma is.
Ő az… még mindig…
Ezt te is tudod.
Mégis menekülsz,
hárítasz te konok.
S a szivárványhártyán túl,
a pupillák mélyén
mégis csak őt látod,
s öleled örökké.
S reméled, nem tudja,
nem hallja szavad.
Vágyod és nem mered
szeretni magad.
Őbenne menekülsz
faltól- falig.
Ha lehetne merülnél
el benne. Nyakig.
Mindegy, hogy mikor
és mindegy, hogy hol
bármit is mondtál
már nem voltál sehol.
A lehető legszebb
mégis a pillanat,
mikor csak úgy hagyod
szeretni magadat.
Bárhová koccannak
szádból az új szavak..
nem hagynak nyomot
a hóban az igazak.
De ne hidd, hogy soha
nem apadnak a tavak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése