Mint szúnyoghálón a
szél,
úgy jár bennem az idő.
Szemem váltja a fókuszt.
A pillanat merengő.
Egy perce még itt voltál.
Ott a nyom, a süppedés.
Tétován gyűrt lepedő,
hegy-völgy puha menedék.
Belőlem vittél valamit.
Azt is elhordja majd a
szél
mint egy homokdombot
a kettőnk játszóterén.
S már nem vagyok otthon itt.
Nem őriznek az
illatok.
Kifakult az összes szín
és a múlt is elhagyott.
De a sorok legvégén,
éppen majd, a pont után…
Kivirágzik bennem a
rét
színehagyott hangod nyomán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése