Repedés

Még szeretgetem... míg itt

ez a fura fakó fájdalom.

Aztán  lassan  elenyészik

egy langy őszi hajnalon.

Sok-sok bűvös falevelet 

majd felkap valami kósza szél.

S a földre lepereg minden,

minden, amit bennem megszültél.

Az idő újra belémkavar,

s  szívembe éles követ hajít.

A körökben gyűrűzve

fel-felbukkansz megint és megint.

Bennem az évek szűkölnek,

s bőrömön ezernyi repedés.

Ezeken jutsz be mindig,

mint nádszöveten át a fény.

Feleszmélve szabadulok,

mint rossz álmától a kisgyerek.

Kinyújtóztatom magamból azt,

ami belőled bennrekedt.