Na a csillagok….
azok aztán tényleg hiába
bámulnak rám!
Mert fogalmuk sincs,
hogy mit látnak…
Nagyon régen volt
az az éjszaka,
mikor elhódított
magához
az éj illata.
…és a nappalé is,
mert tömjént
hozott messziről a szél.
S csak hallgattam
hogy suttog, jajong,
s fülembe súgva mit beszél.
Áldott volt a szemem
s a korsó is csordultig volt.
Szememből a
könnyeknek
könnyed és bizarr
táncuk volt.
S tétovázva álltam, mert láttam,
hogy megnyílt az ég.
Te régi, te hitetlen!
Mégis újból elvesztél!
Honnan fogod kirámolni
magadból azt a nagyot?
Azt a belső, azt az
izzó
legeslegfénylőbb csillagot?
Kezed érintsd……
s majdcsak lüktet a szív.
Hiszen beleírtad régen
a titkot, ami majd hív.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése