Végül mégis elmenekülsz.
Akárcsak belőled én.
S a rejtett fonalak
sosem állnak össze szövetté.
De az igazság fonákján
akkor is ott marad.
Millió csomóval
kötélnek megfontad.
Húz és téged el nem ereszt.
Gúzsba köt és húsba vág.
Lazul mégis megfeszül,
így válik szorosabbá.
S a halmazok rejtett mélyén
gubbasztva heversz rég.
Ütemes ritmusod
így lett éltető zenéd.
S a távolból is hallom
a gúzs nyeszlett moraját.
Nyirkos, hideg gondolatod
könyörgő riadt zaját.
Zuhannál, mint egy marionett,
ha elvágnám a zsineget.
Hevernél a padlón hosszan
s átlépne minden idegen.
Ezért vagyok őrangyalod
míg távolabbról figyelem.
Aláhullasz újra, s újra,
de alattad a tenyerem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése