Gondolatban vigyázok rád,
mint fészkére a gólyamadár.
Messze jár,
de őriz ,
ahogy én is…
Körém fonódsz,
s ívelsz rajtam át,
mint vihar egén
a szelíd szivárvány.
De már nem feszít,
s már nem bánt
az ezerszínű ábránd.
Átfúrtál és körüllengtél.
S most pihensz bennem újra.
Soha többé nem kell most már
belőlem kelned útra.
Bezártalak, védelmezlek,
hű dióhéj lettem.
Nem rezdülsz és nem is vágysz el.
Így lettünk mi egyek.
Milliárdból egyedül.
Megfejtetlen talán.
Mégis így lett tökéletes,
e titokzatos talány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése