Álmodtam egy kastélyt,
itt kószálok megint.
S a titkos kertjében
a Csönded odaint.
Egy óriás fenyőfa
állja el az utam.
Nem is olyan szigorú
bármerre is mutat.
Ismeretlen fonalak
a bokrok labirintusán.
Ártatlanul várok
S valaki rám talál.
Beleteszem megint
kezem a kezedbe.
Egy kőre gunnyaszkodik
kicsi gyerek-lelked.
Meggyűrődött patak.
Hol árad, hol apad.
Én egyetlen korttyal
csillapítom szomjad.
Akkor majd kiragyog
belőlem is a fény,
amit meggyújtottál a
köldököm közepén.
S viszi az új tüzet
a vérkörök árama.
Minden apró sejtet
elsodor hulláma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése