Az úgy volt...

Az úgy volt, hogy először

késő este vártál.

És akkor azonnal

a  szívedbe zártál.

Vagy akár máshova,

de az biztos, hogy

egy rejtett, titkos szoba

lett benned az otthonom.

Az úgy volt, hogy az este

langyos levegő lengett.

A  kocsiban ültünk,

s  a kardán box mellett

(ami lássuk be, útban volt)

 a kezünk szerelmes lett.

A többire vigyáztunk. Nagyon.

Az úgy volt, hogy kés volt

a torkomban vagy szike.

Fehér sápadtságom

mégis  elűzted-e ?

Hát el, pedig csak ültél,

s nem  is a  csöveken

új anyagot küldtél.

Az úgy volt, hogy a kezünk….

-  Az tehet mindenről  –

...

A gyógyítás varázsos

kusza-buja erdőből

érkezett és behúzott

a rengeteg legsűrűbb 

részébe. Majd elúszott.

Az úgy volt, hogy Oscar Wilde

megmondta: citromból
grapefruittá hogyan válj.

S egy újabb fejezetben,

a tó körüli csendben,

Ott találtuk magunk.

Kezem a kezedben.

Az úgy volt, hogy aztán

a lét ígérete járt át.

Ijesztő és furcsa volt,

ami bennem honolt.

Körülöttünk csend lett.

S tudom elszégyellted

magad, gyáva drágám.

Az úgy volt, hogy elmúlt

akaratlan ez is.

S ahogy szokott

megjött a hideg is.

S mint virág a kávéhab

tetején, úgy lebeg

gondolataink peremén

a kéz indította viszony.

Sehol semmi iszony

soha nem volt benne.

S a kispolgári lét is

szörnyen unalmas lenne,

ha nem lennél az emberem,

a spontán ígéretem.