Így van ez. Tudom. Végtelenül mély ez a kút ...
Csendet intek, parancsolok.
Bennem dúdolsz. Ezt akarom?
Percek, órák és ti, napok
azt hittétek, hogy majd
hagyom?
Hagyom azt, hogy ujjatokkal
szép szívembe markoljatok?
Zsákmányotok az én arcom.
Azon is csak marakodtok.
Kegyetlenül kipingáltok,
s bennem mindent összezúztok.
S bár óriás hatalmatok,
belül érzem: szabad
vagyok.
Ne akard, hogy megroppantson
tiszta, józan pillanatom.
Másnak látlak. Így akarom.
Hazugság a valóságom.
Nincsen tétje, te is tudod.
Mégis, újra elillanok.
Széttárt karral megyek megint,
s nincsen senki, ki óva int.
S belehalok százezerszer,
de a lelkemet kieresztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése