A tó - Ilka csalódása

5. rész

András távolléte hosszabbra húzódott, mint tervezte, és sokkal hosszabbra, mint amelyet Ilka képes lett volna jól kezelni. A leginkább az zavarta, hogy semmi híre sem volt és egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy András hogyan bírja kis nélküle. Ilka egyre nehezebben találta a helyét és egyre ingerültebb lett.

A harmadik hét végén nagynénje és két unokahúga, Aliz és Krisztina érkeztek pár napra látogatóba. Ilka remélte, hogy a szokásos vidám együttlét unokatestvéreivel majd – ha nem is feledteti, de legalább - enyhíti belső szorongását és megmagyarázhatatlan nyugtalanságát.

A kastély hátsó, árnyékos teraszán folyt a délutáni teázás, amikor Aliz, aki alig volt idősebb pár hónappal Ilkánál engedett kíváncsiságának és kibukott belőle a kérdés.

 -          Nem bánod, hogy lemondtátok az esküvőt? Hiszen minden lány álma egy ilyen gyönyörű esemény. Olyan, mint egy ünnep, amelynek te vagy a főszereplője, mindenki téged csodál és az a gyönyörű ruha!

  -             Te inkább most a magad álmáról beszélsz. Az esküvő csak egy alkalom, egy kapu, amin belépünk életünk egész hátralévő részébe, de nekem nagyon is számít, hogy mi van a kapun túl. – hangzott Ilka felelősségteljes válasza.

  -          Ugyan a férfiak úgyis folyton úton vannak, az ország ügyei elszólítják őket! Szerintem fontosabb a biztonság és a kölcsönös tisztelet. - fejtette ki Krisztina.

  -          Én viszont úgy döntöttem, hogy boldog akarok lenni, nagyon boldog. – vágta rá Ilka.

  -          De a szerelem elmúlik, és mi marad utána? Én azt sem bánnám, ha soha nem is kellene a majdani férjuram kedvére tennem.

  -          Hogy lehetsz ilyen hidegfejű Krisztina? – csodálkozott Ilka - és mi lesz így a gyermekáldással? Ha jól tudom, neked is akad kérőd, méghozzá az igen előkelő családból származó és elég fess Pataki Kálmán Ügyvéd Úr.

  -          Nos igen. Valóban többször járt nálunk mostanában, mint indokolt lenne, de a kezemet még nem kérte meg. Igazság szerint örülnék, ha még egy kis ideig nem is tenné. Kényelmesebb így nekem, ha kedvemre olvasgathatok és írhatok.

  -          Pedig én mennyire örülnék már végre valami nagy báli eseménynek, hogy végre felvehessem az újonnan elkészült ruhámat.

  -          Jaj Aliz.  Ezek komoly döntések, nem a ruhákról és már ne is haragudj Krisztina, de nekem nem is a tiszteletről szól. Én szerelemből szeretnék férjhez menni! Tiszta szerelemből, és én csak ebben hiszek. – ragadtatta el magát Ilka.

  -          És ki a szerencsés? Mert, ha jól sejtem, van oka annak, hogy Tamást kikosaraztad.

  -          Elárulom, de kérlek, ne lepődjetek meg! Tudom, hogy mit gondoltok róla….én is azt gondoltam, de ő nem olyan, ő….

  -          Na, bökd már ki végre!

  -          András. Jakabházy András.

És ebben a pillanatban mintha megfagyott volna a levegő. Ilka érezte ezt, s bárnem tudta,  pontosan miért, de felpillantani mégsem mert. Ijesztő volt ez csend, és csak remélte, hogy oka csupán az Andrásról szóló, általa is ismert korábbi pletykák. Végül Krisztina törte meg a hallgatást.

  -          Ilka, azt hiszem, tudnod kell valamit.

  -          Ugye nem azt akarod mondani, hogy Andrásról tudsz valamit, ami az elmúlt három hétben történt. – kezdett kétségbeesni Ilka.

  -          Az elmúlt hetekben nem hallottam róla, de azt tudom, hogy nagyjából két hónapja elegyezte Veronikát- tudod abból a családból, amelyik amúgy is közeli kapcsolatot ápol a  Jakabházyakkal. Nyilván így akarják a szálakat még szorosabbra fűzni.

  -          Nem, az nem lehet, hiszen most kérte a meg a kezemet, megegyezett apámmal is és és Veronika idősebb is nálam és…..- és ekkor Ilka azt érezte, hogy belül valami nagyon szorítja,  szinte fáj és megformálódott benne egy mély fájdalom, melynek nyomán utat engedett könnyeinek.

  -          Jaj, Drágám, ó ha tudtam volna! De hisz jobb is így. Ő nem érdemel meg téged, mindig is ilyen volt.

  -          Tudom, hogy fáj, de el kell felejtened Őt! Sosem lennél vele boldog!

  -          De én nagyon is boldog vagyok vele. – felelte kétségbeesetten Ilka, de ő maga is tudta, hogy az a boldog jövő, amit elképzelt éppen most illant el.

Éjszaka alvás helyett elméje kereste az esetleges kiutat a bénító fájdalomból.  Talán Aliz téved, biztosan van valamilyen magyarázat. Talán András éppen azért késlekedik, hogy ő is felbontsa az eljegyzését. Józan eszével azonban tudta, hogy mindennek ellentmond, hogy András egy szóval sem említette ezt az aprócska problémát, ami kettejük közé állhat. András távolléte így még kínzóbbá vált, de minden pillanatban reménykedett, hogy egyszer csak megjelenik és minden tisztázódik. A remény és a kétségbeesés tudatállapota szinte pillanatonként váltotta egymást Ilka fejében. András azonban üzent és a teadélutánt követő negyedik napra jelezte érkezését. Ilka hosszasan gondolkodott, hogy hogyan fogadja majd őt,  s hogyan szembesítse mindavval, amit megtudott, és ami azóta is olyan nagyon kínozza.

folyt. köv.