Van, amikor egyetlen, szinte láthatatlan cérnaszálon még ott függ .... de ezt az utolsót szinte lehetetlen elvágni. Miatta és érte. Nem lehet, mert akkor ott marad nélkülem örökre...
Veszteség
Hiányom örök.
Törhetetlen üvegpohár.
Benne fojtó
láthatatlan öreg homály
kering és vár.
Torkod szorítja.
Kezem fogja,
feszít, s ágyrácshoz
kötöz.
Fejem fölött
csúf idő köröz,
s arcomra rajzol
a szél.
Nem ereszt el,
nem is remél.
Nem ismerem azt a szót,
mit mondani kell.
S hogy magamból
mennyit
dobhatok el.
Érzem mikor benn
egy idegsejted reng,
s kúszik az alattomos gondolat
belőled.
Lehetetlen
őrizned titkodat.
Néma vagy,
de mégis
tudod,
tudom...
Hallani minek.
Arc, szem, fül száj
s míg nyakamról
hideg, buja illat száll.
Evvel telik újra, újra,
s újra a pohár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése