Nem vagy és nem is lehetsz
holnaptól senki más!
Csak az, kiben eljátszik a fény,
hogy ne legyen oly halovány.
A bőrömbe rajzoltad már
az egész múltat, s magad.
A vágyaink is összesúgnak
a teleálmodott takaró alatt.
Azt ígértem , hogy elveszek
örökre, mindig és
soha.
De hiába, mert belőlem lett
hűs szívednek
tavasza.
Ha elmennék és visszanéznék
Hogy mit látok? Kérdezed?
Ott tartasz a kis kezedben.
Ilyen aprócskán létezem.
Üres a ház és még süket,
s oly kócosak az illatok.
S ha elférek a farzsebedben,
az is megint én vagyok.
Gyűrött inged mintájába
belerejtem önmagam,
mint egy lepréselt falevelet
a tündöklő zseb-szív alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése