Az őrző

Vajon  van a  szívedben egy rejtett zug,

ahová elbújhat majd  tavasz-nyár?

Megőrzöd majd, mit őrjöngve szorítok

magamhoz, ami  most a legdrágább?

Ha a hideg és a sötét magamba űz,

fázok.  S mint ahogy a hárs illatába merülsz,

úgy kulcsolódik majd rám kéz, szó, kar és láb

s tán így lelem meg a kvintesszenciát.

És mégis:

Telekiabált fülemben

néha alig találom magam.

Látod? Ide bújtam.

Itt reszketek a soraim alatt.

Mert nem lehetek csak a lázadás szava

Az üres, talmi és hangos szó maga.

Mert álmodok és látok,  

érezlek és megtalálok

minden apró lángot,

lélegzetet és  csodát,

mely a fejünk fölött
izzadva rohan át.

A szememmel figyelek

csendben és némán.

Megérintek mindent,

ami így suhanna tovább.

mert  félek…..

Félek, hogy ott maradok,

majd egy hegy tetején.

S üvöltenek a felhők fölöttem,

ha egyszer a kincset ölelve

mégsem jössz felém…