Fentről nézve egészen kicsi vagyok…én.
Egyetlen harmatcsepp leterít,
egyetlen leheleted elrepít.
S akkor, akkor végre látom
a valóságot.
Egy rózsa néhány szirma elég volna,
hogy ruhát adj nekem.
Egyetlen gondolat elég volna,
hogy örökre szeresselek.
De csak egy egészen kicsike ember vagyok,
ki repült és túl sokat látott.
Hiába billegek a gondolatod élén.
Jön majd egy fecskemama és elrabol.
Éhes fiókák emésztik majd testemet.
A lelkemben viszont
bennrekedt a fény.
Odaragadok a parkban egy padra.
Így lesz. Valaki majd
hazavisz
bosszankodva és remélve
kicsi lelkem örömére.
Akkor felveszem majd rózsaszirom ruhám….
s téged elvakít örökre
az a fény,
amit elnyeltem az életem felén.
Mely már örökre az enyém.
Csak az enyém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése